Úgy ültem most le ide, a gép elé, hogy nem tudom mit mondhatnék.

HOgyan foglalhatnám szavakba amit érzek, és gondolok? 

Ha úgy írnám, ahogy érzem, az nem lenne éppen szalonképes. Úgyhogy megpróbálok uralkodni magamon. De nem egyszerű.

Az elmúlt egy hónapban 3x menstruáltam. Háromszor.

Egyszer október 14-től, négy napig. Aztán 24-től 4-5 napig. Végül november 9-től újra, ezúttal 7 napig. 

Az előző bejegyzésben leírtam, mit mondott az orvos, amikor 27-én elmentem hozzá, mert éreztem, hogy ez nem normális, ami velem történik, így ezt nem is részletezném, mert felesleges lenne, újra ezen idegeskednem...

Most több eszem volt, én már nem megyek egyik béna, "orvos"-hoz sem, akinek úgy elvenném a praxisát, hogy pislogni nem bírna, nem hogy szólni bármit. 

Kistarcsára megyek, újra, remélem több sikerrel. Annyi a gond, hogy december 21-re adtak időpontot. Addig simán menstruálok még legalább 3x újra, és ki tudja mitől.

És ez dühít a legjobban. Itt már nem a babáról van szó, nem a teherbeesésről. Itt valami komoly gond van. Ha van egy kis szewrencsém, csak hormonális, de ahogy magamat ismerem, a szerencse elkerül, így hát, még az is megeshet, hogy a karácsonyomat, egy csodás korteremben tölthetem. Bár ha addig kihúzom így, akkor az a pár nap már úgyse számít..

Hajt a kíváncsiság, mi lehet velem megint, de annyira érzem, hogy jobb lenne nem tudni. Csak úgy ébredni egyik reggel, hogy legalább a dolgok egy kicsi része rendben van. 

És akkor még az szóba se kerül, hogy most 2 éve, hogy elhatároztuk, szeretnénk megosztani az életünket egy harmadik személlyel. 2 nagyon kemény éve. 

Az biztos, hogy most el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha itt lenne egy bébi, és én lennék a mamija. Úgy érzem egyre távolabb van minden célom. 

Elviselhetetlen így élni. 

Már jó ideje nem voltam nőgyógyásznál, egészen elszoktam a meztelenkedéstől idegen helyen. Hát most bepótoltam.

Szombaton vérezni kezdtem. A ciklus 11-ik napján, erős, darabos, hasgörcsölős vérzésem lett. Hát, gondoltam, ennek a fele se tréfa, elmentem hát a körzeti nődokihoz, telefonban elmeséltem röviden, mi is a helyzet, fél óra múlva tudott is fogadni. Megvizsgált. Tényleg nagyon vérzek, de nem érez semmi rendelleneset, de ez még bármi lehet attól. Neki nincs ultrahangja, sürgősen fel kéne menni a Hatvani kórházba, minél előbb, mert ez lehet egy vetélés, lehet valami sérülés, bármi. Hozzátette: csomagoljak cuccot, mert lehet hogy még bent is tartanak.

Rohantunk a kórházba, már az fordult meg a fejembe, legalább ha el is vetélek, akkor is teherbeestem, legalább tudnám, hogy képes vagyok rá. 

Bementünk a kórházba, ahol szó szerint hülyének néztek, hogy a doktor úr Aszódon nem tudja mi a sürgősségi ellátás, mert ez nem az. Kinevettek konkrétan. Végül behívott az orvos, és számon kért, mégis miért hiszem, hogy terhes lehetek, amikor megvolt a vérzésem. Hát mondom nem én hiszem, az hiszi, ő küldött be. De én tuti nem vagyok terhes, mert ő ezt ránézésre tudja, de végülis csak megvizsgál. 

Nem is részletezném tovább, ilyen bunkó paraszt tudatlan orvost még nem láttam. Két lehetőség van. Vagy atomra be volt b*szva, vagy tényleg egy fogyatékos volt. 

Meg ultrahangoztak, nem vagyok terhes, a nyálkahártya 2mm, le van lökődve, ahogy az kell. 

Ekkor már ott tartottam, nem érdekel semmi, csak had jöjjünk már haza, és soha de soha többet vissza se nézek. 

Hát haza jöhettem, az orvos nagy bunkón elüvöltötte, hogy ha ennyire kell a gyerek, el lehet menni meddőségi centrumba, Pest tele van velük, ne oda szaladgáljak. Ha nem lettem volna a sírás szélén, azért megkérdeztem volna, hogy remélem nem esett nehezére megvizsgálni, és elvégezni a munkáját... 

Annyit tudtam kérdezni végül, hogy de mégis mitől lehet ez a vérzés? Hát biztos a szextől, vagy nehezet emeltem... (Szex kedd óta nem volt-szombaton kezdtem vérezni) (Ennyire nehezet meg tuti nem emeltem, hogy még a nyálkahártya is leváljon, 4 napos vérzés kiséretében)

Végül írt fel Rutascorbin-t, és elküldött. 

Ennyi.

De legalább már ezt is tudjuk, hogy ha egyszer tényleg terhes leszek, akkor se megyek ebbe a kórházba vissza, ha a kocsiban kell megszülnöm a gyereket, félúton Kistarcsa felé. 

Megint eltelt x hónap, a fene se számolja már, már a vérzésem is csak onnan tudom, mikor kellene megjönnie, hogy a telefonom két nappal előtte jelez. A peteérést se figyelem már annyit, ígyis-úgyis 2-3 naponta szerelmeskedünk, felesleges a negatív gondolatokkal elterelni a figyelmet.

Amikor tavaly novemberben elmentem a nőgyógyászhoz, hogy kimaradt a vérzésem, és már amúgy is épp egy éve szeretnék kisbabát, még azt hittem, mostanra anya lehetek, vagy legalábbis közelebb leszek hozzá, mint akkor. Tévedtem. Ha lehetséges még távolabb kerültem a célomtól, mostmár egy teljes káosz a ciklusom. Addig 2-3 nap eltérés fért bele, annyival előbb, vagy később jött meg, de ennyi azért még normális. Mostmár 10-15 nap eltérés lett a normális. Hogy mikor fogok tesztelni? Nemtudom, honnan is tudhatnám, mikor semmit nem tudok magamról. Még ezt a legalapabb, legtermészetesebb dolgot sem. 

Megint egy iszonyat gyenge menstuáción vagyok túl, vagy vagyok a közepén, a franc se tudja. Annyiből áll a dolog, hogy mostmár egy hete pecsételgetek. Pont mint májusban, és akkor 3 héttel később újra véreztem, akkor rendesen. Képtelenség követni. 

Gondoltam rá, hogy hőmérőzök, hogy legyen valami támpont a peteérésre. 2 hétig mértem a reggeli hőmet, 0,5 C° körüli különbség volt minden nap. egyszer több, egyszer kevesebb. Ovutesztelnék is, de egy fél vagyont költhetnék rá havonta, mivel még csak kb sem tudom, mikor van peteérésem. Ha van egyáltalán. 

De ha van is, ezeken a szerencsétlen petevezetékeken mire elér valameddig szegény pete, meghal végkimerülésben. 

Eddig próbáltam nem rá görcsölni. Na mostmár ezt is tudom, hogy kell csinálni. Ameddig próbálsz nem görcsölni, addig pont azt csinálod. Amikor már lemondasz mindenről, akkor nem görcsölsz rajta tovább. 

A lelkem egy része oda, a szívem darabokra tört, és már nem érdekel. Csak szeretném ha az egész elmúlna végre, a vivódás, a fájdalom, és el is tudom mulasztani. Ezt teszem épp, nap mint nap. 

Meg volt a vizsgálat.

Borzalmas volt.

Pokolian fájt, szinte elájultam a fájdalomtól.

Átjárhatóak.

De semmi sem ilyen egyszerű. Túl kanyargós, túl tág, behúzódásokkal teli, és rossz helyen van az egyik. 

Nincs tovább, nem tudnak már mit kezdeni ezután, ismeretlen eredetű meddőség. Ennyi. 

Keressek fel egy meddőségi központot, és kezdjek gyűjteni a lombikra. Paff. 

Összetört álmok, és szív. És nincs kivel megbeszélni. Próbáltam elmagyarázni az én drága vőlegényemnek, hogy olyan borzasztó volt, hogy még álmomban is megjelennek előttem az ott átélt képek, és ha rá gondolok már rosszul vagyok... De nem érdekli. Nem is figyel rám. Nemtudom, miért esne nehezére egy kicsit belegondolni... Ne sajnáljon, de legalább vígasztaljon, ne kezdjen egyből kiabálni velem, ha sírva fakadok... 

Nincs több mondani valóm, köszönöm a figyelmet. 

HsG-m lesz hétfőn. Ez már biztos, ezt az időpontot nem kell eltolni a rendszertelen vérzésem miatt. Nagyon be vagyok rezelve. Eddig nem gondoltam rá, vagy ha eszembejutott, úgy voltam vele, hogy úgyis van még időm. 

De tegnap papucsot kellett vennem a kórházba. A régi papucsom már eléggé a végét járta, már az "itthonra jó az" kategóriába sem igazán fért bele. De így, most hogy már van papucs, van köntös, eléggé közeli a hétfő. 

Folyton arra próbálok gondolni, hogy nagyon sok nő egyből a vizsgálat után esett teherbe. Már mondtam is a drágámnak, készüljön, mert 2-3 hétig úgy leszünk mint a nyulak. És nem a káposzta evésre gondolok ;)

Szokás szerint elő kerestem a neten a terhességi kalkulátort, beírtam az adataim. Menstruáció alapján július 11-én lesz peteérésem, és ha teherbesek, akkor április 2-án várható az érkezés. Elrebegtem egy gyors imát, "csak nehogy bolondok napján szülessen a gyerekem, már van kettő ember is a családba aki azon a napon született! "

De ne rohanjuk így előre, egyenlőre ujjak keresztben, lábak nem, és izgulunk. Küldejetek nekem online bátorítást :) 

Ma voltam vérvételen. 

Az orvosom úgy látta, hogy a lövetkező lépés az egy HsG lesz, és ehhez, a mensi előtt egy héttel vérvételre kell mennem, majd a mensi vége után 2-3 nappal a HsG-re. 

A HsG egy röntgenes petevezető átjárhatósági vizsgálat, abból fog állni, hogy egy kontrasztanyagot juttatnak be a méhüregbe, és a petevezetőkön keresztül ennek távoznia kell majd a hasüregbe, erről készül majd röntgen felvétel. Egyszerű vizsgálat, pár órával később már haza is lehet jönni. 

De ettől én még nem kicsit vagyok berezelve, bár próbálok nyugodt maradni, mert azzal semmi jót nem érek el, ha pánikolok. 

Ahogy olvastam a neten, van akinek abszoludt nem fájt, de van aki inkább szülne mégegyszer, mint hogy HsG-t csináljanak neki, annyira fájdalmas volt. Remélem nekem minden rendben lesz, és akkor nem fáj, csak simán átáramlik a kontrasztanyag.

Szóval megvolt a vérvétel, idén ez volt az ötödik már, már teljesen rutinos vagyok, ma már meg sem szédültem, pedig régebben el is ájultam közben. 

Mostanában sok gonolok arra, hogy most teljesen máshogy vágyok a kisbabámra, mint eddig. 

Eddig úgy jó lett volna babázni, kicsit boldognak lenni, a páromat apaként látni, sétálgatni a babakocsival, és nézni ahogy a karomban alszik a kicsi élet. De most valami megváltozott, mostmár ha arra gondolok, hogy milyen jó lenne anyának lenni, szinte fizikai fájdalmat érzek a mellkasomban, a szemem könnybe lábad, és már nem is annyira arra vágyok, hogy ölelgessem, inkább hogy ne legyek többet egyedül. Hogy legyen valaki akinek szüksége van rám, és valaki, akire nekem van szükségem, egy életre. Kicsit úgy tunám megfogalmazni, hogy eddig inkább fizikai kapcsolatra vágytam egy babával, de mostmár lelki kötödésre is vágyom.

Hogy én lehessek neki, és hogy ő legyen nekem. 

Furcsa, olyan mint a gyász fázisai. 

1. A tagadás: Ááá, én nem lehetek meddő, jönni fog az a baba, előbb vagy utább, 2-3 hónapon belül úgy is teherbeesek, nem lehet, hogy pont én ne essek teherbe egy éven belül...
   
   
2. A harag: Nem hiszem el, hogy másnak sikerül, nekik nincs kocsijuk, nincs házuk, még a kapcsolatuk sem működik úgy ahogy a miénk, annak a kisbabának a miénknek kellene lennie. Nem érdemlik meg azt a csodát. Nincs igazság, nincs isten, és ezt képtelen vagyok elfogadni. 
   
   
3. Az alkudozás: Úgyis terhes leszek egyszer, de ha mégsem alakulnak jól a dolgok, még mindig ott a lombik, meg az örökbe fogadás, már-már kezdem elfogadni, hogy nem fog összejönni a dolog magától. Vannak még lehetőségeink, majd most pont peteéréskor leszünk együtt, most tovább maradok fekve szeretkezés után, hátha több spermium jut el a célig. 
   
   
4. A depresszió: Drágám, inkább ne szólj hozzám, te ezt úgyse érted, nem te vagy meddő, nem neked volt ez mindig is a legnagyobb álmod, te ezt nem értheted meg. Legszívesebben csak sírnék, és sírnék, mert én lettem az egyik meddő, már én is ezt a statisztikát erősítem, egy szám lettem a "meddő nők magyarországon" felmérésben. Semmi lettem. 
   
   
5. Elfogadás: Már nem sírok minden nap. Elaludtam könnyek nélkül. Néha eszembe jut, milyen lenne gyerek nélkül az élet. Olyan mint eddig. Nincs elkötelezettség, és felelősség. Már nem ez köti le minden idegszálam, nem ezen járnak a gondolataim egyfolytában. Már látom az élet szépségét, enyhül az érzelmi hullámvasút hatása. Talán tudok úgy élni mint eddig. 

Nem tudnám határozottan megmondani, hogy melyik fázisban vagyok....

Amikor az sztk-s nőgyógyászom mondta, hogy endokrinológiai kivizsgálást javasol, két kórház közül is választhattam. Területileg ugyan nem Kistarcsához tartozunk, de nagyon sok jót olvastam róla, a szülészetről főleg, meg ott dolgozó orvost ajánlott egy ismerősöm is, így hát úgy döntöttem, járjunk oda. 

Felújított szülészet-nőgyógyászat osztály, ami valóban úgy van, modern, és tetszetős a váró. De csak egy kicsi szeglet ez a szép új részleg, a folyosó többi része olyan mint bármely más kórházban, a mosdó pedig kritikán aluli, az már nem fért bele a felújításba. Ahogy az eszközök, és az ágyak sem, de a funkciójukat tökéletesen betöltik, így szerintem ez rendben van. 

Nagyon tetszik nekem az, hogy minden egy emeleten van. Egyik ajtó a vizsgáló, másik a labor, egymás mellett. Persze ugyan itt van a csecsemő osztály, a szülőszobák, a kórtermek is, de jól el vannak szeparálva, itt nincs olyan, mint egy másik kórházban, mikor a barátnőmet elkísértem a terhesség megszakításra, akkor a nővér egy újszülöttel a karjában vette fel az adatait. Itt mindennek megvan a helye. 

Probléma inkább azzal van, hogy 3 vizsgáló van, egyikben az NST-ket csinálják, másik kettőn pedig 4-5 orvos osztozik. Így hiába kaptam időpontot már kétszer is reggel hétre, a másik doki kezdi a rendelést hétkor, nyolckor minden orvos elmegy megbeszélésre, és utánna, amikor végez ez az orvos, akkor kezdődik az endokrinológus rendelése, ezt pedig nem lehet előre tudni mikor történik meg. Amikor elöször voltunk itt, kicsivel 9 előtt már megkezdte a rendelést az én orvosom, most másodszorra fél 11-kor tudott csak kezdeni. És ilyenkor jön az, hogy mi a ló túróért nem tudnak erre valami rendszert kialakítani. Miért mondják minden egyes nőnek, hogy reggel hétre legyen ott, mikor legjobb esetben is csak fél 9, 9 körül kezdődik a rendelése az orvosomnak. Ha pedig nem mennék olyan korán, akkor a nővér flegmán kérdezgeti, "Nem tudta hogy hétre kell jönni?" Meg sem tudom mondani, hányszor hallottam tegnap ezt a mondatot. 

Szóval teljesen őrültek háza van ott reggelente, de legalább modern, szép, kényelmes(nek tűnő) székeken ülhettem ott több mint három órát...

De legalább az orvosom nagyon szeretem, profi, és rendes, türelmes, pedig néha kicsit lassú a felfogásom :) és nem utolsó sorban alapos.

A nővérekről ez már nem mondható el, de ha igyekszem minél kevesebbre csökkenteni a kontaktust velük, akkor az sem túl zavaró. 

Megtörtént a sperma vizsgálat. 

Nagyon izgultunk, de azért oldotta a feszültséget, hogy sajnos a kórházban, ahova mentünk nem volt külön helyiség a mintavételhez, az pedig kockázatos volt, hogy 1 órán belül oda érünk e.... Így hát eléggé sokat kuncogtam a várakozás ideje alatt, a parkolóban történt "minta vétel" miatt. Apa meg csak megkönnyebült volt, meg elmondása szerint, akkor és ott már nem is izgult, lesz-ami-lesz alapon. Villámgyorsan megvolt az eredmény, kb fél órát vártunk rá, és minden a legnagyobb rendben. A határértékeknek többszöröse a legtöbb érték. De a bejegyzés végére ide írom pontosan. 

Így már biztos hogy velem van baj... 

Vicces volt, egyből azután hogy megtudtuk, minden rendben, tipikus férfi reakcióként akkora mellénye lett a páromnak, kihúzta magát mint valami kiskakas, nagy kő esett le az ő szívéről is. Büszke, és jogosan, mert több évi dohányzás, fitalabb korából a sok alkohol, és a munkájával járó káros hatások se befolyásolták a férfiasságát. Ezek ellenére is ő tökéletes.

Én soha nem dohányoztam, nem ittam, esetleg csak hébe-hóba. Az én munkámban nincsenek és nem voltak soha kárositó körülmények, mindig vigyáztam magamra, amennnyire lehetséges. És mégis én vagyok a meddő. Mindig erre készültem, hogy ha lesz majd egy gyerekem, a legjobb esélyekkel essek teherbe, és jó minőségű petesejtjeim legyenek. Hát, nem jött be.......

Az idő alatt még nem írtam ide, volt egy időben jelentkező vérzésem, hat a tea, ez már szinte biztos. Bár hiába jött időben, nagyon gyenge volt a menzeszem. nem tudnám megmondani, hogy tényleg menstruáltam, vagy csak pecsételő vérzésem volt, de mivel elhúzodott 5 napig is, ezért ezt is a tea számlájára írom. Érdekes, hogy mindig őrült görcseim szoktak lenni, és lelkileg is labilissá válok azokon a napokon, de most semmi ilyesmi nem történt. Még egy kerti partit is tartottunk a második napon, amikor ágyban szoktam feküdni, és a papot hívni, most bográcsoltunk. Nemtudom, hogy ez most jó, vagy épp ellenkezőleg, de jövőhét után mindenképpen megemlítem az orvosomnak. Akkorra kaptam időpontot. Nem tudom, mi lesz a következő lépés most. Ott majd kiderül. 

És végül itt vannak a drágám eredményei: 

Vizsgálat                                 Normál érték          Eredmény

Mennyiség                                 >1,5                      3 ml

Ph-                                            >7,2                        7,6

Spermium koncentráció             >15mill/ml               30mill/ml

Progresszív motilitás                                                30%

Teljes motilitás                                                          60%

Nem progresszív                                                       30%

Immotilis                                                                   40°%

Normál morfológia                    >4%                           35%

Vitalitás                                   >58                            70% 

Elfolyósodás, Viszkozitás, Szín szag küllem               Norm. 

Lényegében ennyi. Elvileg ez így nagyon jó. 

Egy kicsit eltérek a baba-csinálás témájától, hiszen most pihenő időben vagyunk, de azért mégis szeretnék írni. 

Ha jobban belegondolok, annyira nem is tér el ez a téma a babáról, hiszen, egy megtermékenyítéshez két ember kell, akiknek (optimális esetben) szeretniük kell egymást. 

El szeretném mesélni a múltkori hazautunkat, már nem is tudom honnan. 

A rádió már egy idő után nagyon unalmas tud lenni, mindig ugyan azokkal a számokkal, a cd-ket pedig már rongyosra hallgattuk, így jött az ötlet, hogy majd telefonnal youtube-ról hallgatunk valami újdonságot. Eszembe is jutott hogy aznap reggel hallgattam az új David Guetta számot, majd megmutatom kicsi páromnak. Tetszett is neki, de itt megint megállt a tudomány, már megint nemtudom mit játszak le. Javasolta, hogy van egy zene, mostanában ez az új kedvence, a munkahelyén már a többieknek a könyökén folyik ki, de ő nagyon bírja, hiába nem is a megszokott stílusunk. Mondta a címét, beírtam. Hozzá tette, hogy nekem biztos tetszeni fog, meg a klipp is. 

Az első 5 másodpercben elsírtam magam. A következő 20-25 percben még haza értünk se bírtam abba hagyni a bőgést. Ahogy most így visszagondolva is könnyek szöknek a szemembe.Pedig nem szomorú zene, nem is "tipikusan" meg siratós, de...na.

Abban a pár percben még próbáltam fátyolos tekintettel követni a klippet, és hallgatni a zenét, akkor tudatosult bennem: Ő is akarja. Eddig kételkedtem néha, de akkor lettem egészen biztos abban, hogy Ő is szeretne végre apuka lenni, és hogy Ő is sokat gondol erre, csak valahogy, nemtudom hogy, de jól titkolja.  A szívem megtelt szeretettel, a szemem könnyel, és a lelkem új reményekkel. 

Pillanatra kétségbe estem, mivan, ha nemtudom megadni neki, amire mostmár ő is biztosan vágyik?? És itt jöttem rá, hogy ő is pont ugyan ettől retteg. Mivan, ha Ő nem tudja Nekem megadni...?? Abban a percben jobban szerettem mint valaha.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, és remélem hozzátok is megy egy hasonló Nyuszkó!