Egy kicsit eltérek a baba-csinálás témájától, hiszen most pihenő időben vagyunk, de azért mégis szeretnék írni. 

Ha jobban belegondolok, annyira nem is tér el ez a téma a babáról, hiszen, egy megtermékenyítéshez két ember kell, akiknek (optimális esetben) szeretniük kell egymást. 

El szeretném mesélni a múltkori hazautunkat, már nem is tudom honnan. 

A rádió már egy idő után nagyon unalmas tud lenni, mindig ugyan azokkal a számokkal, a cd-ket pedig már rongyosra hallgattuk, így jött az ötlet, hogy majd telefonnal youtube-ról hallgatunk valami újdonságot. Eszembe is jutott hogy aznap reggel hallgattam az új David Guetta számot, majd megmutatom kicsi páromnak. Tetszett is neki, de itt megint megállt a tudomány, már megint nemtudom mit játszak le. Javasolta, hogy van egy zene, mostanában ez az új kedvence, a munkahelyén már a többieknek a könyökén folyik ki, de ő nagyon bírja, hiába nem is a megszokott stílusunk. Mondta a címét, beírtam. Hozzá tette, hogy nekem biztos tetszeni fog, meg a klipp is. 

Az első 5 másodpercben elsírtam magam. A következő 20-25 percben még haza értünk se bírtam abba hagyni a bőgést. Ahogy most így visszagondolva is könnyek szöknek a szemembe.Pedig nem szomorú zene, nem is "tipikusan" meg siratós, de...na.

Abban a pár percben még próbáltam fátyolos tekintettel követni a klippet, és hallgatni a zenét, akkor tudatosult bennem: Ő is akarja. Eddig kételkedtem néha, de akkor lettem egészen biztos abban, hogy Ő is szeretne végre apuka lenni, és hogy Ő is sokat gondol erre, csak valahogy, nemtudom hogy, de jól titkolja.  A szívem megtelt szeretettel, a szemem könnyel, és a lelkem új reményekkel. 

Pillanatra kétségbe estem, mivan, ha nemtudom megadni neki, amire mostmár ő is biztosan vágyik?? És itt jöttem rá, hogy ő is pont ugyan ettől retteg. Mivan, ha Ő nem tudja Nekem megadni...?? Abban a percben jobban szerettem mint valaha.